- Aki figyelemmel kíséri pályafutásodat, az ugyancsak meglepődik annak nem mindennapi fordulatain: a sikeres román tornászválogatott tagja voltál tizenegynéhány éves korodig, aztán egyszer csak mint énekesnő tűntél fel Magyarországon.

- Azt hiszem, a beszédhangom érdekes „érdessége” miatt nógattak a barátaim, ismerőseim arra, hogy próbáljam ki magam az éneklésben. Eleinte húzódoztam, de olyan sok biztatást kaptam, s az első próbálkozásaim olyan sikerélményt adtak, hogy fölbátorodtam, és most itt vagyok és itt tartok...

- Hogy hol, azt az aranylemezeid mellett a sok-sok koncertmeghívás és számtalan felkérés is jelzi. Ám, ha jól tudom, újabban egy kicsit más szerepben, nevezetesen a színházban, mint prózai színész is meghódítottad a közönséget...

- A soproni színházba még Mikó István hívott meg egy-egy szerepre, mostanában pedig az új igazgató, Szilágyi Tibor is számít rám.

- Most már kezdem érteni, miért kosaraztál ki néhányszor, míg összehoztuk végre ezt a lakásfotózással egybekötött randevút.

- Sajnos/hála istennek, ahogy ezt mondani szokás, valóban nagyon elfoglalt vagyok. Gondolom, ez némi magyarázattal szolgál a halogatásra, hiszen nem tudtuk a lakást egyik napról a másikra úgy berendezni, hogy az tükrözze az elképzeléseinket. Pedig már lassan egy éve, hogy itt lakunk, ebben a viszonylag újépítésű, zöldövezeti társasházban. És elkapkodni sem akartuk, mert végre olyan otthonunk van, amit mindketten szeretünk.

- Azt azért hadd áruljam el, hogy Ildikónak eleinte nem nagyon tetszett ez a lakás - veti közbe Laci. - Nekem kellett szinte rábeszélnem, hogy vegyük csak meg, mert egy kis átalakítással nagyon is nekünk való lesz. Ráadásul kedvező ára volt a mintegy 80 négyzetméternek, igaz, két-, pontosabban háromszintes kivitelben, s ebből kettő tetőtér. Nem szólva a csöndes, zöld környezetről, amiről mindig is álmodoztunk. Különösen Ildikó, hiszen ő kertes, családi házban nőtt fel.

Mindketten ki voltunk éhezve egy emberléptékű otthonra, ugyanis az előző lakhelyeink egyike sem közelítette meg az elképzeléseinket. Végigjártuk a lakás-szamárlétra szinte összes fokát, kezdve az albérlettől, bérlakástól, a garzonon át az angyalföldi soklakásos, zajos társasházig. Az utóbbiból „szöktünk” ide, egy kis kitérővel, minthogy eleinte családi házat kerestünk, ám elérhető áron csak a főváros környéki települések jöhettek szóba.

Már-már feladtuk, amikor találtuk ezt a címet, s szinte végső elkeseredésemben egyedül jöttem megnézni. Amikor megláttam a házat, úgy éreztem, hogy hazaérkeztem, hazaérkeztünk. S ezt ma már Ildikó is elhiszi. 

- Miért is nem tetszett az új lakás? - tudakolom Ildikótól.

- Az egyébként sem nagy alapterületű alsó szint három szeparált egységből, előszobából, az ebből egyik oldalon nyíló konyha-étkezőből, a másikon a nappaliból állt, s ezek nyomasztóan kicsik és sötétek voltak. Szerencsére Laci meggyőzött, hogy ha ezeket egybenyitjuk, tágas, világos lakóterünk lesz. Az pedig eleve tetszett, hogy a második szinten lévő, tetőtéri három helyiségen a háló-, a dolgozó- és a fürdőszoba osztozik. A harmadik, „legtetőtéribb” szint hasznosítását még nem találtuk ki igazán, jómagam hajlok a gardróbszoba-funkció felé.

- Ahhoz képest, hogy eleinte nem szeretted igazán ezt a lakást, mégis nagyon kellemes környezetet teremtettél. Segített ebben valaki, például lakberendező?

- Arra már nem futotta, pedig gyakran megfordult a fejemben, amikor kajtattam a bútorok után. Az előző lakásainkban lévő, csupa szedett-vedett darabból csak az érzelmileg fontos néhányat hoztuk ide. Tapasztalatlan lévén, azt gondoltam, hogy a berendezés már maga a mámor, csak be kell menni egy jó bútorüzletbe, és boldogan összeválogathatom a szükséges színű, stílusú, méretű darabokat, és kész. Ráadásul olyan bútorokat kerestünk, amelyek nem divatkövetők, inkább az időtálló, hagyományos szín- és formavilágot képviselik. Aki próbálkozott ezzel, az tudja - hacsak nem sokszoros milliomos -, hogy ez micsoda utánjárást igényel. No, nem panaszkodom, végül is túléltem, csak iszonyú energiánkba került.

Persze ezt megelőzően is akadtak kalandjaim, például a piktorral, akitől antik hatású, terrakotta színű falat kértem. Amikor megláttam a „művét”, elsírtam magam, majd összeszedve nem létező, inkább csak intuitív tudásomat, megmutattam neki, hogy mire is gondolok. A végeredmény nem lett ugyan tökéletes, de legalább közelít az elképzelésemhez.

- Meg kell hagyni, eredményesen „celebráltad \" az átalakítás, berendezés folyamatát, mert az eredmény valóban kellemes és lakályos otthont mutat. Gondolom, hosszú távra rendezkedtetek be.