ideál: Számodra milyen lenne az ideális Keresztes Ildikó?
– Kiegyensúlyozott, normális, házias, rendet tartó, tíz centivel magasabb, egy mérettel kisebb orral, és olyan hangadottságokkal, ami a basszbaritontól a koloratúr szopránig terjed! Ha ez mind így együtt lenne, már nem is én lennék. Persze azért igyekszem a felsoroltakból néhány dolgot megvalósítani. Ma például megfeleltem a házias ideálképnek, mert olyan napom volt, amikor végre nem mentem sehová, hanem nekiláthattam az otthoni teendőknek a fióktakarítástól kezdve a nagymosásig.

ideál: És mi a helyzet a kiegyensúlyozottsággal?
– Most azt mondhatom, hogy jól vagyok. De ehhez le kellett vonnom az előző év tanulságait. Olyan szinten vagyok szerelmes ugyanis a szakmámba, hogy előbbre tettem az egészségemnél. Hát ennek meg is ittam a levét. Öt, egymást követő vírusos torokgyulladást dolgoztam végig, aztán jöttek a lelki vívódások a második lemezemmel. Ezen sokan talán csodálkoznak, mert kívülről egy rendkívül magabiztos, repkedő, terminátorasszony látszatát keltem, miközben egy hihetetlenül érzékeny valakivel küzdök legbelül, aki szinte alkalmatlan a mai világban való létezésre.
A nagyfokú fizikai és idegi megterhelés hatására sikerült annyira tönkre tennem magam, hogy csak szakember segítségével tudtam talpra állni. Itt döbbentem rá, hogy már nem lehet fontosabb az életemnél sem a színésznő Keresztes Ildikó, sem az énekesnő. Azóta foggal-körömmel őrzöm ezt az állapotomat, ami most van, és tudatosan figyelek arra, hogy ne rendeljem alá magam semminek, mert a mélyből aztán nagyon nehéz feljutni.

ideál: Van-e ehhez elég erős önvédelmi rendszered?
– Erős alapot ad az, hogy nálam születésemtől kezdve az a normális, hogy egészségesen élek. Öt-hat éves koromtól kezdve nagyon komolyan sportoltam, szertornáztam, balettoztam, ritmikus sportgimnasztikáztam. Mivel tizenhét éves koromig Marosvásárhelyen éltem, a sportsikereim is oda kapcsolódnak. A román válogatott kerettagjaként országos eredményeket értem el, gyűjtöttem az érmeket a szerenkénti döntőkben. Amikor átkerültem Magyarországra, elvégeztem a Testnevelési Egyetemet, edzősködtem is két évig, de aztán közbejött az éneklés. Az a becsvágy, hogy megmutassam magam, persze mind a sportmúltamból eredeztethető, hiszen a torna egyéni sportág, a porondot úgy kell felfogni, mint a színpadot, ahová kilépsz, és mindenki téged néz. Neked ott egyedül kell nyerni vagy veszíteni.

ideál: A győzelem érdekében pedig sok mindenről le kellett mondani…
– Mindjárt elsőként a jó falatokról. Emlékszem, mindig olyan éhes voltam, hogy még a könyveimet is a hűtőben kerestem, hiszen az életemben minden a súlyom és az evés körül forgott. Ez azonban nem jelentett akkora problémát, mert édesanyámnak állandóan diétáznia kellett, így soha nem ettünk zsíros, nehéz ételeket. Nagyapám pedig – aki majd minden sportágban jeleskedett – az egészségem érdekében egy mindmáig emlékezetes útravalót fogalmazott meg: „Akinél ebben a családban meglátok egy szál cigarettát, annak az égő felével fogom a fenekébe dugni!” Ettől én annyira megijedtem, hogy a mai napig sem dohányzom, sőt nagyapám mondatát kiterjesztettem valamennyi káros szenvedélyre.

ideál: Tizennégy év torna nem múlt el nyomtalanul az életedből, ma is karcsú, izmos vagy. Jut-e idő mozgásra?
– Megmondom őszintén, amikor abbahagytam a napi két edzést ennyi év után, azt mondtam, hogy én még egyszer nem vagyok hajlandó három métert sem futni. Bár külsőre úgy látszik rajtam, mintha naponta gyúrnék, mégis amikor egy zenés bemutatóm alkalmával végigéneklem, táncolom és beszélem az előadást, annyira kifáraszt, mintha soha nem mozogtam volna. Azt szokták mondani, hogy egy élsportoló szervezete, miután abbahagyta a sportot, sokkal rosszabb állapotban van, mint azé az emberé, aki soha nem sportolt. Hát ezt érzem én is. Minden premier után megfogadom, hogy újra kezdem az edzést, csak úgy hobbi szinten, hogy jól érezzem magam. Kipróbáltam az aerobicot, de most a jóga felé kacsintgatok, mert az lenne az igazi számomra, ha nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is kondícióban tarthatnám. Régóta kacérkodom az agykontrollal is, remélem, lesz egyszer annyi időm, hogy elvégezhessek egy tanfolyamot. Szép lassan megérnek a dolgok. Nekem évekig nem volt háziorvosom sem, most meg rendszeresen járok ellenőrzésekre, hogy az egészségem felől nyugodtan álljak ki a színpadra. (Megszólal a telefon, Ildikó párja kérdezi, vigye-e a kutyát sétálni.)

ideál: Mielőtt elindulsz, még egy kérdés: mióta is tart közismert rajongásod a kutyák iránt?
– Gyerekkoromban a nagymamám vett egyszer a piacon egy kölyökkutyát. Ő volt az én Mackó kutyám, aki a társam, barátom volt, szinte beszélgetni lehetett vele. Amikor tizenöt év után elment közülünk, sokáig nem tudtam kiheverni. Évekkel később az édesapáméknál született egy kiskutya, akit nekem ajándékozott. Az egyszerűség kedvéért átcsempésztem a határon, és már négy éve rajongásom tárgya Füles. Amióta velem van, teljesen megváltozott az állatokhoz, a környezethez való viszonyom. Tudom, hogy nemcsak magamért, hanem a legapróbb növényért is felelősséggel tartozom.