Hogy miért? Először is, mert bent van a városban, mégis zöldövezetben. Másodszor meg azért, mert egy társasházról van szó, mégis önálló, háromszintes házról. Remélem, érthető, amit mondok! Mindehhez két terasz is társul, egy kisebb és egy nagyobb. Ez utóbbin elfér a nyugágytól a kerti garnitúrán keresztül sok minden (és akkor még arról nem beszéltem, hogy kert is van). Ildikó a párjával és Füles kutyájával Angyalföldről költözött ide tavaly januárban. „Tulajdonképpen kertes házakat nézegettünk, de aztán mégsem mertem bevállalni. Nem akartam rehabilitációs központot lakás helyett. Ugyanis a hosszú út, amely a háztól a városig vezet oda-vissza, szinte alig hagyott volna időt az otthonérzésre. Ez viszont minden szempontból megfelel, mert a két terasz szinte pótolja a közvetlen kertet. Az egyik erkélyt csak teregetősnek hívom, a másik egy tenger nélküli Hawaii.” Ildikóval egyrészt könnyű, másrészt nehéz dolog beszélgetni. Olyan energiák és hadarások feszülnek benne, hogy aki nem kapkodja magát, lemarad. Folynak belőle a sztorik, a poénok. „Hiába tetszett a lakás és szerettünk bele az első pillanatban, néhány átalakításoktól nem szabadultunk meg. Kicseréltettem a teljes konyhabútort, új spanyol csempét tetettünk fel, de még falat is bontottunk! Mivel szeretem a nagy tereket, egybenyitottuk, amit lehetett. Megpróbáltam a tereket tiszteletben tartani, és nem pakoltam bele életem minden hozadékát." Ildikó szereti a meleg színeket, a természetes anyagokat: fa, üveg, gyertya jócskán fellelhető a lakásban. Eszméletlen mennyiségű gitár (pontosan öt darab), amelyek bár a lakás ékei, mégsem dísztárgyak, hanem egytől egyig különleges hangszerek. (Gazdájuk Kicska László, Ildikó párja, az Edda basszusgitárosa, együtt élnek már több mint 18 éve.) A következő szintre falépcső vezet, ahol háló-, gardrób-, dolgozó- és fürdőszoba található. Onnan – ha valakinek nincs tériszonya – nem rögzített lépcsőn mehet még feljebb, a tetőtér feletti tetőtérbe (ezt nevezik ma duplex lakásnak). Én mindenesetre megvárom, amíg elkészül az igazi feljáró. A lépcsőfordulókban és a folyósokon plakátokról, kinagyított lemezborítókról köszön vissza Ildikó. Ha sajátja lenne a mosolygás, mondhatnám az is, hogy mosolyog vissza. De az ő arca sokkal inkább szomorúságot fejez ki, amelynek megfejtésére nincs tippem. Hacsak az nem, hogy szemében az erdélyi asszonyok szikár gyökerei tükröződnek vissza… Bár az is lehet, hogy mivel kicsit emlékeztet Marlene Dietrichtre, onnan ered ez a komorság. Megpihenve a nappali ülőgarnitúráján, jobban szemügyre veszem a dohányzóasztalt, és meglepve látom, hogy itt kérem az antik sem idegen. Nagyon szép tükör függ a bejáratnál és egy nagymamától örökölt virágtartó kisasztal. A falakat egyöntetűen egy erdélyi festő, a nagybányai Deák Ferenc képei díszítik. Megvilágításukért Lacit illeti a dicséret, hiszen ő lepte meg Ildikót nemrégiben azzal, hogy „felvillanyozta” a lakást. „Azt szokták mondani, az a legkellemesebb pillanat, amikor már csak a bútort kell kiválasztani. Én majdnem a pszichiátriára kerültem, mert ennyi gondot még nem okozott semmi az életemben, mint az ülőgarnitúra kiválasztása!” – emlékezik Ildikó. „Egyrészt a méret, másrészt a kényelem játszott fontos szerepet, ráadásul még jól is nézzen ki, mindez elég nehezen jött össze! Rádöbbentem, hogy a lakberendezés külön szakma! Végül három hónapot vártam erre a portugál garnitúrára, annyira örültem, amikor végre rátaláltam.” Az énekes-színésznő közben simít egyet Gróf Fülöp-Fülesen, az erdélyi import tacskón, aki gazdája szerint rokkantnyugdíjas. Mikor megtudom, hogy időnként lelki beteg és két gerincműtéten van túl, egyetértek társadalmi besorolásával. A Hawaiira emlékeztető teraszon folytatjuk a beszélgetést. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Ildikó mint rockénekes díj-halmozó. Most kis „ritmuszavarral” küszködik, mert utoljára 2002-ben jelent meg korongja Nekem más kell címen. Amikor nem a stúdiók mélyén vagy a nyilvánosság előtt énekel, autót vezet. Több mint tíz éve ugyanis tagja a Soproni Petőfi Színháznak, ahol a próza ugyanolyan sajátja lett, mint a dal. Pedig az énekléssel szinte a fellegekig jutott: egy saját és két olyan zenekart tudhat magáénak, amelyeknek fellépésein a taps érte szól. Megjelenés: 2005.11