Ildi : Profán vágyaim vannak… |
Profán vágyaim vannak…
2006.09.16. 12:34
Keresztes Ildikó ötéves kora óta folyamatosan tornázott. A szertornától kezdve a ritmikus sportgimnasztikán át a balettig sok mindent kipróbált. Edzői tehetségesnek tartották a marosvásárhelyi kislányt, aki román válogatott kerettag volt, és országos bajnokságot is nyert.
– A világon semmi más nem érdekelt, nem tudtam, mi zajlik az edzőterem falain kívül. A torna fanatikus sportág, kitartás és elszántság kell hozzá. Ennek köszönhetem a teherbírásomat, a tartásomat és a hitemet. Fantasztikus érzés, ha valaminek annyira át tudod adni magad, hogy élsz-halsz érte. Szerencsém volt, remek edzőim voltak, mind a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Nemcsak kiváló szakemberek, de pszichológusként is jól működtek. Ismertek, és tudták, hogyan kell hatni rám. Miután áttelepültünk Magyarországra, magam is elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a ritmikus sportgimnasztika edzői szakot. Ugyan a tanítványaim szerettek, de én úgy éreztem, nem lennék jó edző. Nem tartom magam elég türelmes pedagógusnak, nehezen viseltem a tehetségtelen gyerekeket. Mivel maximalista vagyok, nem bírtam volna, ha csak középszerűen végzem a munkám, ezért inkább abbahagytam. A mozgást is. Olyan mértékben, hogy a párom időnként megkérdezi, miként lehetséges ez? Én vagyok az, aki minden év elején nagy elhatározással körbetelefonálja aktív, edzést tartó barátnőit, hogy éppen hol és mikor tartanak órát, majd valahogy soha nem érek oda az edzésekre. Alkatomnál fogva azonban szerencsés vagyok, mert mindezek ellenére jó az állóképességem, és nem látszik a fizikumomon a lustaság.
Ildikó, miután rájött, hogy nem tud kiteljesedni a tornában, keresgélni kezdte saját útját. Sok kreatív művészember tartozott a baráti körébe, ők fedezték fel zenei tehetségét, és javasolták, hogy próbálkozzon a muzsikával.
– Amikor úgy éreztem, a mozgás már kevés, új kifejezési formát kellett találnom. Nem munkát kerestem, hanem hivatást. Erősen vonzott a zenei pálya, de tele voltam bizonytalansággal, tudni szerettem volna, valóban alkalmas vagyok-e rá. Énektanárnőmnek nem véletlenül adtuk a mami becenevet, mert anyánk helyett anyánk volt. Rólam azt mondta, csiszolatlan gyémánt vagyok: az isten is színpadra teremtett, hiszen a mozgáskultúrám és a hangom is megvan hozzá. Végigjártam a szamárlétrát. Vendéglátóztam az Ungár zenekarral. Jó iskola volt! Hihetetlenül nagy repertoárra és rutinra tesz szert az, aki minden este színpadra áll. Ekkor tanultam meg a közönséggel bánni, hiszen eleinte úgy viselkedtem, mintha magamnak énekelnék. Azután következett a Rózsaszín bombázók együttese, akikkel amatőrszinten minden díjat learattunk. Ekkor ismert meg a popszakma, és sokan hívtak, hogy dolgozzam velük. Válogatós voltam, nem énekeltem el mindent. Ugyanis ha nem szeretek egy dalt, nem tudom jól előadni, "kidobja" a szervezetem. Közben sorra jöttek a díjak, amelyekre nagyon büszke vagyok. Számomra fontos, hogy ne csak a közönség szeressen, hanem a szakma is elismerjen. Aztán jött egy másik szerelem az életembe - a színház. Mikó István vetette fel az ötletet, hogy lépjek színpadra az Arizona Színházban. Persze ismét mardostak a kételyek, alkalmas vagyok-e, de győzött a maximalizmusom. Mint mindent, ezt is teljes erőbedobással csináltam, még akkor is, amikor néha úgy éreztem, hogy a szövegkönyvek álomporral vannak beszórva. Először csak musicalekben szerepeltem, de a Soproni Petőfi Színházban - ahol immár a tizenharmadik évadomat töltöm - már prózai szerepeket is kaptam. Sűrű évad elé nézek, három darabban szerepelek. Párhuzamosan fut az énekesi és a színészi pályám. Nyugodt vagyok, mert úgy érzem, jól bántam a rám bízott talentumokkal, nem herdáltam el a tehetséget, amit az isten adott. Mindig munkával értem el, amit akartam, nem helyezkedtem, nem tapostam, nem könyököltem. Nagy ajándéknak tartom, hogy most az Omega együttessel turnézhatok. Életem legszebb pillanatai közt tartom számon, amikor Marosvásárhelyen léptünk fel, és az édesapám a volt edzőimmel ott állt a közönség soraiban.
A művésznő a magánéletében is kitartó. Egy híján húsz éve él együtt párjával, az Edda együttes basszusgitárosával, Kicska Lászlóval. – Mint említettem, fanatikus vagyok, mindent tiszta erőből csinálok, és erősen az érzelem vezérel. Nem könnyű velem az élet, de Laci minden rezdülésemet ismeri, és tolerálja szélsőséges hangulatváltásaimat. Profán vágyaim vannak, úgy érzem, eljött az ideje egy kicsit nyugodtabb, kevésbé pörgős életformának. Kezdek konzervatív lenni, időnként már a konyhába is beteszem a lábam, most éppen a főzésre gyúrok. Remélem, menni fog. Benne van a levegőben a házasság és a gyerekvállalás gondolata is. Csak rajtunk múlik, mikor realizálódik. Addig is van kit dédelgetnünk, hiszen Füles, erdélyi import kutyánk kiköveteli magának a törődést.
|