Füles
2005.04.02. 00:39
Riport Ildikóval...
Keresztes Ildikó: Én nagyon sok mindent tanultam a kutyámtól. Nekem ő nem csak egy állat, hanem ő a barátom. Nálam nincs különbség; ha elveszteném, biztosan ugyanúgy ki lennék borulva, mintha a páromat vagy bárki mást elvesztenék; ő egy családtag. Egy teljes értékű családtag. Tiszteletben tartom az ösztöneit és ő is tisztel engem.
Paprika és tacskókutya - vajon mi köze lehet egymáshoz ennek a két dolognak? Mi, átlagos, hétköznapi emberek feltehetően rávágnánk a választ, miszerint semmi. Néhány perces gondolkodás után a burjánzóbb fantáziával megáldott emberek talán még annyit hozzátennének, hogy időnként mind a kettő megtalálható a kertben, sőt előfordulhat, hogy egyikük - jelesen a tacskó - kikaparhatja a földből a másikat - a paprikapalántát. Keresztes Ildikó azonban csak mosolyogna az ilyen felvetéseken, és egyetlen szóval adná meg a helyes választ a találós kérdésre: a Füles! Vagyis a Füles nevű tacskója, aki bizony igazi ínyencfalatnak tartja a paprikát. És a sajtot, a salátát, a kenyeret, a gyümölcsöt...
Számomra is furcsa, hogy ilyeneket eszik ez a kis édes - mondja, és rákacsint a kutyára. Majd nem tud ellenállni a kutyus gombszemeiből sugárzó kérésnek, és lehajolva hozzá gyömöszölni kezdi. - Pedig már a mamája is ilyen volt, úgyhogy megszokhattam volna, hogy nem kizárólag húsokat fogyasztanak a kutyák. Igaz, az anyja a káposztát részesítette előnyben: elkezdte a tetejénél rágni a káposztafejet, és néhány nap alatt eljutott a torzsájáig. Aztán ment a következőhöz, és azt is lerágta!
A káposztaevő kutya egyébként Erdélyben él, így értelemszerűen Füles is onnan származik. Amiből azért ne vonjuk le a következtetést, hogy a Romániában élő kutyák vegetáriánusok, inkább csak arról van szó, hogy ez a fajta kutya szereti kiegészíteni egyhangú táplálékát. Mint ahogy Ildi - aki szintén Erdélyben, Marosvásárhelyen született és élt 18 évig - sem születési helye miatt fogyaszt viszonylag ritkán húsételeket.
Egyre közelebb kerülnek hozzám az állatok! Az évek során lassan "véresszájú" állatvédő lett belőlem, mert egyszerűen nem bírom elnézni, ahogy az állatokkal bánnak. Annyira megérintik a lelkemet a kis teremtények, hogy meghatódom mindig, ha megpillantok egy állatot - mindegy, hogy milyet. Ők is érző lények, megvannak az örömeik, szenvedéseik. Nem is értem, hogyan képesek egyesek szinte tárgyként kezelni őket, bántani, megölni őket, szenvedést okozni nekik! Egyszerűen eljutottam arra a pontra, amikor már a tányéromba helyezett rántott húsnak is látni vélem az arcát - és ettől kezdve képtelen vagyok megenni. Persze azért időnként eszem húst, leginkább halat, és néha csirkét
Miután áttelepültem Magyarországra, sokáig nem volt semmilyen állatom. Mozgalmas életem volt, így időm se volt rá, ráadásul mindig lakásban laktam, és el se tudtam képzelni, hogy lehet kutyát tartani az emeleten is. Azért hiányzott egy állat közelsége, de szinte felháborított a gondolat, hogy pénzért vegyek kutyát. Nekem a kutya szó tényleg egyenlő a baráttal - és ki hallott már olyat, hogy pénzért vegyünk magunknak barátot?! Anyát, testvért, szerelmet se veszünk pénzért!
Édesapja azonban csapdát állított Ildinek. A papának ugyanis egy nőstény szálkás szőrű tacskója volt, és amikor kiskutyák születtek, az egyiket Ildinek nevelték fel. Füles névre keresztelték, rászoktatták a szobatisztaságra, majd kéthónapos korában bedobozolták. Ildi pedig felkapta a dobozt, elrejtette a kocsija ülése alá, és átcsempészte a határon.
Ennek már hét éve, azóta él velem Füles. Jó választás volt, hiszen mindig is ilyen kutyát akartam. A tacskó, az valami érdekes keveréke az ölebnek és az öntörvényű kutyának. Amikor ránézel egy ilyen pici állatra, azt hiszed, ölbe kaphatod, azt csinálhatsz vele, amit akarsz, hiszen olyan apró. Pedig ő nagyon is kutya! Például állandóan verekszik a nagyobb ebekkel, és persze mindig ő kezdeményezi az akciót, én meg csak rohanhatok, hogy kiszedjem egy németjuhász szájából!
Persze Füles is kénytelen néhány szabályt betartani. Ezek egyike, hogy nem szabad lépcsőn mászkálnia: a tacskók gerince megsínyli az ilyesmit. Ildi kezdettől fogva ölben viszi a lépcsőn.
Füles engedelmesen, magától megáll, ha lépcsőhöz ér -, ami a jelenlegi lakásban ugyancsak sok cipelést jelent.
Hiszen a második emeleten laknak, és maga a lakás is kétszintes - ezért nemcsak a sétákhoz kell ölbe kapnia, hanem esténként is, hogy felvigye a hálószobába. Ám arra nem gondolt, hogy a fotelbe való felugrálás ugyanilyen veszélyes lehet. És Füles kedvenc helye éppen egy fotel volt - így minden óvatosság ellenére már kétszer került a műtőasztalra. Azóta kicsit púpos, bár ez senkit nem zavar: a műtét maga, és az utána következő aggódás sokkal rosszabb volt. Ildi idegcsillapítókat szedett, a mamája pedig egy hálózsákban aludt a földön, a kutya mellett. Túlzás lenne? Az vesse rájuk az első követ, aki könnyek nélkül tudta végignézni, hogy kedvence szenved.
Tényleg nagyon megvisel mindig, ha állatot látok szenvedni. Az egyik rémálmom volt például, hogy egyszer elütök egy kutyát. S mivel rengeteget autózom - most is egyszerre próbálok Pesten és Sopronban -, ennek elég nagy volt a valószínűsége. Bekövetkezett! Pécsről jöttem haza, amikor éjféltájban elcsaptam egy nagy testű kutyát. Hajnali hatig küzdöttem az életéért! Beemeltem a kocsiba szegényt - hófehér fellépőruhában voltam -, és minden azonnal koszos, véres lett. De nem bántam: a kocsit ki lehet takarítani, esetleg lehet másikat venni, de annak a kutyának csak az az egy élete volt! Hajnalig hajtottam faluról falura, hogy keressek egy állatorvost. Végül találtam egy rendes embert, aki gondjaiba vette. Szerintem elaltatta, mert menthetetlen volt, de nekem persze ezt nem merte elmondani. Én meg nem akarom tudni. A kutya nyakörvét azóta is őrzöm...
Keresztes Ildi irigykedő sóhajai szállnak Nyugat-Európa felé, ahol sokkal többet törődnek az állatokkal. Ahol a szomszéd simán feljelenti azt a gazdát, aki például fagyban kikergeti a kutyáját a kertbe. Ahol a kutyát nem játékszernek tartják.
Mikor jutunk már el oda, hogy felelősséggel tartsunk állatot? Még azt a kifejezést is utálom, hogy hobbiállat. Mert ez azt jelzi, hogy csak saját kedvtelésünkre tartunk állatot, s azt tehetünk vele, amit akarunk. Pedig ez nem igaz! Hobbigyerek sincs - hát ne legyen hobbiállat se!
|